Stresszmentes iskolakezdés: Egy pszichológus tanácsai, hogyan segítsünk a gyerekeknek átvészelni a szünidő utáni váltást

Az iskolába vagy óvodába való visszatérés a gyerekeknek és a szülőknek is feszültség forrása lehet. Hogyan kezeljük az átmenetet a nyári szünet kötetlen ritmusából a mindennapi kötelezettségekbe? Mgr. Mária Spodniak Červenáková pszichológus gyakorlati tippeket, rituálékat és apró trükköket oszt meg, amelyek segítenek a gyerekeknek biztonságban érezni magukat, leküzdeni a szeparációs szorongást, és akár örömmel is várni az új tanévet.

A nyár véget ér, és sok szülő (és gyermek) enyhe feszültséget érzékel az óvodába vagy iskolába való visszatérés miatt. Hogyan élik meg ezt az átmenetet a gyerekek pszichológiai szempontból?

A gyerekek számára a „nagy szabadságot” adó vakációs üzemmódból való visszatérés az iskolába vagy óvodába olyan, mint amikor vasárnap este véget ér a kedvenc filmed, és rájössz, hogy hétfő reggel hat előtt csörögni fog az ébresztő. Pszichológiai szempontból ez változást jelent: környezet, ritmus, elvárások. És minden változás nemcsak izgalmat, hanem bizonytalanságot is hoz. A kisebb gyerekek érzékenyebbek lehetnek a szeparációra, a nagyobbak pedig inkább azon gondolkodnak, hogyan illeszkednek be az osztályba, vagy bírják-e a sok új tananyagot, új tantárgyakat. Itt kulcsfontosságú, hogy elismerjük az érzéseiket. Ne bagatellizáljuk, de ne is dramatizáljuk.

Van nálatok otthon bevált rituálé, ami segít a szünet utáni visszatérésben?

Nálunk jól működik az „apró örömök tervezője”: például reggeli kívánságra (akkor is, ha ez hétfő reggel palacsintát jelent), közös ruhaválasztás és esti mese arról, mi vár ránk másnap. Minden hétre írunk valamit, amit várunk, hogy lássuk: a nyár után is van az életnek varázsa. És ez nekem is segít, mert ha tudom, hogy pénteken nyugodtan kávézhatok, könnyebb átvészelnem a viharos hétfő reggelt 😊.

Mikor érdemes elkezdeni felkészíteni a gyereket az iskolakezdésre vagy óvodakezdésre? És ez pontosan mivel jár?

Ideális egy-két héttel az iskolakezdés előtt. De nem napok visszaszámlálásával, mintha valami műtétre várnánk (nem akarunk félelmet kelteni az iskola miatt), hanem finoman, érzékenyen, tisztelettel. Lassan állítjuk vissza az alvási rendet: korábbi lefekvés, korábbi ébredés. Beszélgetünk az óvodai vagy iskolai barátokról, tanítókról. És ami a legfontosabb: pozitív fényben beszélünk a visszatérésről, nem mint „a világ végéről”.

Mit tanácsolna a szülőknek, hogyan támogassák a gyerekeket, hogy akár örüljenek is az új tanévnek?

Ahogyan már említettem: kössük össze az iskolát a pozitív élményekkel, barátokkal, játékkal, új tapasztalatokkal. Adjunk hozzá apró örömöket: új tolltartó, uzsonnás doboz vagy kulacs, amit a gyerek maga választhat. A lehetőségek végtelenek. Segíthet az is az első napok áthidalásában, ha tartunk egy „ünnepi iskolakezdő hetet”, amikor minden nap vár a gyerekre otthon egy apró meglepetés. Nálunk például közös játék (amit a gyerek választ), közös pizza vagy süteménysütés, fagylaltos séta vagy délutáni családlátogatás. Ezeknek az apróságoknak a gyerekek őszintén örülnek..

Mekkora szerepe van a nyílt kommunikációnak az elvárásokról? Beszéljenek a szülők az iskoláról előre, vagy várják meg, amíg a gyerek kérdez?

Én a „finom” megelőzés híve vagyok. Nem előadás formájában, hanem játék közben vagy autózás közben beszélgetve. Például: „Kire vársz az oviban?” vagy „Mit szeretnél, hogy más legyen idén?” Így a gyerek érzi, hogy figyelünk rá, érdekelnek az érzései. És ha a téma természetesen felmerül, már van egy biztonságos közeg, ahol megnyílhat.

Nagyon aktuális téma a szeparációs szorongás, főleg a kisebb gyerekeknél. Mit tegyen a szülő, ha a gyerek reggel nem akar iskolába menni, sír?

Őrizze meg a nyugalmát (tudom, könnyebb mondani, amikor az ember kezében egy kávét, nem pedig síró gyereket tart). A búcsú legyen rövid és szeretetteljes: puszi, ölelés, esetleg egy titkos „pacsi” rituálé (ez nálunk a reggeli kombó). A hosszú magyarázkodás és győzködés gyakran fokozza a szorongást, így épp ellenkező hatást vált ki. Nálunk bevált, hogy emlékeztetem a fiamat: délután vár rá valami kellemes (pl. egy apró meglepetés). És persze fontos, hogy ezt tényleg betartsuk. Este pedig ne faggassuk, hanem hagyjuk, hogy magától meséljen.

Vannak gyakorlati tippek, amelyek segítik, hogy a gyerekek biztonságban, magabiztosabban érezzék magukat az óvodában vagy iskolában?

Igen. Segíthet egy kis „talizmán” (mini plüss, rongyika vagy kedvenc játék), ami az otthont idézi. Ugyanilyen fontos a világos megállapodás: „Uzsonna után jövök érted.” Este pedig tartsuk a rituálékat: közös vacsora, mese, ölelés. Ezek az ismétlődő pillanatok a gyerekek számára olyanok, mint a „biztonság világítótornyai”.

A nyári szabadabb időbeosztás után a rendszeres napi rutin visszaállítása a szülőknek és a gyerekeknek is nehéz. Hogyan érdemes bevezetni, hogy ne legyen sokk?

Ahogyan már említettem, fokozatosan. Már augusztus közepén elkezdünk korábban lefeküdni, korábban kelni, otthon reggelizni (nem az autóban). A napnak újra van „váza”, strukturáltabb beosztás. Ugyanakkor belecsempészünk apró örömöket is, hogy a rutin ne legyen egyenlő az unalommal.

Hogyan segíthetünk a gyerekeknek újra megszokni a korai kelést és lefekvést? Van értelme „gyakorlásba” kezdeni pár nappal előtte?

Igen, és idegeket spórol meg 😊! Lassan toljuk az alvási időt, naponta kb. 15 perccel. Hozzáadunk valami vidám reggeli rituálét is, például „táncos ébresztőt”. Higgye el, sokkal jobban működik, mint ötször ismételni: „Kelj fel!”

Mit üzenne azoknak a szülőknek, akik úgy érzik, nem bírják? Hogy a gyerekük minden nap sír, és nekik megszakad a szívük?

Teljesen normális, ha így éreznek. Nincsenek egyedül. A legtöbb gyerek gyorsabban alkalmazkodik, mint gondolnánk, még ha az első napok végtelennek is tűnnek. Fontos, hogy szeretettel, de határozottan tartsuk a kereteket, és higgyünk abban, hogy a gyermek képes rá. A gyerekek addig kölcsönveszik a mi hitünket, amíg ki nem alakítják a sajátjukat.

Van kedvenc gondolata vagy szabálya, amihez pszichológusként és anyaként ragaszkodik, amikor nagy változásokról van szó a gyerekek életében?

„A kis lépések nagy változásokhoz vezetnek.” Nem törekszem arra, hogy minden azonnal tökéletes legyen, elég ma egy lépést tenni a jó irányba. És hiszem, hogy még akkor is, amikor nehéznek tűnik, a gyerek ellenálló képességet tanul, amit később sokkal nehezebb helyzetekben is a javára tud fordítani.